Radnóti Miklós költészetét klasszicizáló formai fegyelem, időmértékes verselés és antik műfajok – elsősorban az elégia és az ekloga – újraértelmezése jellemzi. Lírájában mély humanizmus és erkölcsi felelősségvállalás tükröződik, melyet fokozatosan áthat a háborús időszak tragikuma és a fenyegetettség tudata. Szerelmi költészete tiszta és bensőséges, gyakran feleségéhez, Gyarmati Fannihoz szól. A természeti képek mögött gyakran lelkiállapotok és erkölcsi kérdések jelennek meg. Élete utolsó éveiben versei egyre sötétebbé és végzetesebbé válnak, a halál közelsége áthatja sorait, miközben a nyelv, a forma és a kifejezés tisztasága mindvégig megmarad. A költészet számára az emberi méltóság és az emlékezés végső menedéke lett.
